Káposztás pogácsa

Még mindig erősen bennem él az emlék, amikor az iskolabüfében képes voltam kivárni a kígyózó sort, csak, hogy lecsaphassak egy hatalmas méretű, ám annál finomabb pogácsára. Felnőttként is megpróbálkoztam az elkészítésével, de az íze mégsem hasonlított arra a pogira. Amikor kijöttek a Bake-Free lisztkeverékek, úgy gondoltam megpróbálom velük is megsütni. Ez persze merész vállalkozás volt, hiszen nem egyszerű mentesen igazán finomakat készíteni. Isteni pogácsát sikerült sütnöm, legalábbis szerintem erre utal az, ha a családod (akik hagyományosan étkeznek) az összeset befalják. Imádom ezt a káposztás változatot, vetekszik a régi iskolabüfés verzióval!

Hozzávalók:

  • 125 g Bake-Free házi kenyér lisztkeverék
  • 60 g savanyú apró káposzta
  • 2 evőkanál Eden-Premium kókuszolaj (16 g)
  • 155 g langyos víz körülbelül 40 fokos
  • 20 g pirított tökmag
  • 6 g só (én elég sósan szeretem, lehet rajta csökkenteni)
  • 0,5 csapott mokkáskanál füstölt őrölt fűszerpaprika
  • őrölt színes bors ízlés szerint

Elkészítés:

Egy evőkanál kókuszolajon pirítsuk meg a káposztát. A pirított tökmagot vágjuk apró darabkákra. Keverjük össze az összes hozzávalót (hagyjunk ki egy kis tökmagot a szóráshoz), gyúrjuk alaposan át és pihentessük 10 percet. Amint letelt nyújtsuk száraz felületen 1 cm vastagra és késsel kockázzuk be a tetejét, majd szaggassuk ki (én 6 cm-es formával dolgoztam). Tegyük szilikonos sütőpapíros tepsire és kenjük meg a tetejüket kókuszolajjal. Szórjuk meg a maradék tökmag darabkákkal. Előmelegített 180 fokos sütőben süssük 20 percig alsó-felső sütéssel.

Ebből a mennyiségből nekem 13 darab pogácsa lett, így 1 darab átlagos tápértéke: 53 kcal, 6 g szénhidrát, 1,6 g rost, 1,3 g fehérje

A tápértékek az adott alapanyagból, a receptben leírt mennyiségű hozzávalókból lettek kiszámolva. Mivel minden alapanyagnak eltérő lehet a pontos tápértéke, ezért az általunk közzétett adatok tájékoztató jellegűek.

Kellemes pogácsasütést!

Comments (0)

No comments at this moment

New comment

https://edenpremium.wscdev.hu/modules/iqithtmlandbanners/uploads/images/5f900be806b76.jpg
https://edenpremium.wscdev.hu/modules/iqithtmlandbanners/uploads/images/5f900abf6b4cf.jpg
Product added to wishlist
Product added to compare.

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.